Néhány válasz

Vannak olyan olvasói hozzászólások a blogban, amire fontosnak tartom, hogy külön bejegyésben reagáljak.
Többen hívták már fel a figyelmem az úgynevezett E112-es nyomtatványra. Akik még nem hallottak volna róla, azoknak írom, hogy ez egy olyan nyomtatvány, amit a helyi egészségügyi biztosító ad ki olyan esetekre, amelyek az országon belül nem kezelhetőek. Vagyis a biztosító átvállalja a külföldi kezelés költségeit, legalábbis annak egy részét. Eddig szép és jó.
A dolgok akkor kezdenek bonyolódni, amikor az ember próbálja megszerezni ezt. Rögtön kiderül, hogy csak az Európai Unión belül érvényes ez a nyomtatvány, és csak olyan kezelésekre, amik benne vannak az egészségügyi alapellátásban. És ezen a két ponton bukik meg Ákos ügye. Ugyanis számára Európában nincs jó kezelési lehetőség, és a szaruhártya-átültetés nem esik bele az alapellátásba. A szaruhártya-átültetés a szervátültetés egyik formája, a szervátültetéseket pedig nem fizeti a biztosító.
Annak ellenére, hogy nem segít rajtunk az E112-es nyomtatványt, nagyon jó dolognak tartom, mert sok esetben életeket menthet meg. Ha egy beteg teljesíti az összes előírt feltételt, akkor a biztosító köteles fedezni a külföldi kezelés költségeinek egy részét.

A következő részt idézem az egyik blogolvasótól.
“Egy vak ember ült az épület elötti lépcsőn. Lábai között egy kalap, régi, megkopott palatáblával, rajta a következő szöveg: VAK VAGYOK KÉREM SEGÍTSENEK!
Éppen arra járt egy fiatalember, s látva, hogy a kalapban alig néhány fillér van, dobott bele pár forintot. Azután kérdezés nélkül elvette a táblát a vak ember öléből, zsebkendőjével letörölte a kusza betűket, és írt rá néhány szót, majd elment.
Délután, amikor visszatért az emberéhez örömmel nyugtázta , hogy a kalap immár szépen telt mindenféle pénzzel. A vak felismerte őt lépteiről, s megkérdezte tőle:
- Ön írt-e a táblámra? S, ha Ön, akkor mit?
- Semmi olyat, amely ne lenne igaz. - hangzott vidáman a válasz, szólt és mosolyogva távozott.

A vak ember talán sohasem tudta meg, hogy a táblán ez a 6 szó állt csupán. Csak 6 szó, amely szívekre talált. TAVASZ VAN, ÉS ÉN NEM LÁTHATOM!"
Ez a történet nekem is a szívembe talált. Megkönnyeztem rendesen, de úgy tudom, hogy nem csak én, hanem a családom néhány tagja is. Köszönjük!

"Akoska hallasa rendben van-e? Azt hallottam hogy elofordulhat hallas problema is.
Nem ejt szot az anyuka errol.Maximalisan fontos a jo fejlodes meneteben."
Ez is egy olvasói hozzászólás részlete. Sokat gondolkodtam, hogy reagáljak rá. Ebben a blogban igyekszem őszintén és nyíltan beszámolni az érzéseimről, de lehetőleg nem támadni, nem vádolni, nem bántani senkit, ezért voltam dilemmában, hogy mit szóljak erre. Aztán úgy döntöttem, most is leírom, amit érzek.
Nem tudom, hogy pontosan miért, de nagyon bántott ez a pár mondat. Úgy gondolom, nem vagyok az a fajta anya, aki nem akarja elfogadni, ha a gyermekével valami baj van. Ha gond van, akkor azt igyekszem kitisztázni, és nem félek beszélni róla. Ha Ákosnak lenne halláskárosodása, azt biztosan leírtam volna. De nem tudok ilyenről, és eddig még a gyanúja sem merült fel.
Tisztában vagyok vele, hogy Ákos speciális nevelési igényű, ezért rendszeresen járunk gyógypedagógushoz itt a városban. Ellátogattunk a budapesti korai fejlesztőbe is, de mivel az nem éppen itt van  a szomszédban, csak akkor tudunk oda járni, amikor amúgy is megyünk szemészeti vizsgálatra. Az első konzultáción a pszichológus úgy ítélte  meg, hogy Ákosnak egyelőre semmiféle lemaradása nincs a hasonló korú látó babákkal szemben, és ez már nagyon nagy dolog. Köszönhető ez annak, hogy Ákosnak elég jó látásmaradványa van a jobb szemében, ami segíti őt a mozgásban, a tájékozódásban.
Éppen ezért vagyok nagyon optimista a műtét sikerét illetően. Bízom benne, hogy utána esetleg még olvasni is meg fog tudni tanulni. Ha mégsem, akkor sem dől össze a világ. Az, hogy Ákos majd egy speciális iskolában, vagy rendes iskolában fog-e tanulni, majd eldől pár év múlva. De ha teljesen vak volna, az sem zárná ki, hogy a látókkal együtt járjon iskolába. Ehhez törvény szerinti joga van.
Mindenképp igyekszünk olyan döntéseket hozni, amelyek a legjobban elősegítik a fejlődését. Ez a kötelességünk.

6 megjegyzés:

T REKA írta...

MINDEN ELISMERÉSEM!!!
CSODÁLLAK BENETTEKET!!!
AZT KIVÁNOM,HOGY MINDEN ELKÖVETKEZŐ TAVASZT LÁTHASSÁTOK!!!

Névtelen írta...

Kedves Ibolya,

eleg gyakran benezek "Hozzatok" miota ratok talaltam. Sokszor eszembe juttok a napkozben is. Minden elismeresem a Tietek, a kicsi kincsetekert valo munkalkodasotokert.
Az itt megszolalok tamogatni akarnak, meg ha nem is sikerul mindig egyertelmuen ezt az uzenetet atadni. Embertprobalo feladat lehet "jol" erteni a masik ember megnyilvanulasat, plane hogy melyen es erzekenyen erint minden elhangzott mondat. En is ragodtam, miutan elkuldtem a hozzaszolasaimat, nehogy megbantsalak vele: a legjobb szandekkal irtam, segiteni szeretnek, meg ha otletborze szintjen is. Feltetelezem az a szemely is erdeklodni illetve figyelmeztetni akart: figyeljetek a fiatok hallasara is. De vegul is nem a mi tisztunk eldonteni, mi van a melyebb retegekben.
Aki meg nem joszandekkal ir, az egyertelmu s nem kell vele foglalkozni (amugy biztos felmerult bennetek, h a hozzaszolasokat csak elozetes moderalas utan kozzetenni: hogy jo vagy sem, eleg bonyolult eldonteni)
Remelem erot is ad a Fennvalo a Nektek szant feldathoz: boldog embert nevelni a fiatokbol.
Vegul kuldok egy blogcimet: szirkababa.blogspot.com. Lehet, h ismeritek mar. Sok deru, szeretet, elfogadas (nemcsak a gyerek irant, hanem a szuloi erzekenyseg irant is) sugarzik innen.
Minden jot. L.

VH írta...

Kedves Ibolya,

Nagyon is egyetértek a fent leírtakkal,és őszintén szólva olyan nap nem telik el,hogy ne gondoljak rátok.Próbáltam is,akartam is neked írni,de féltem és nem tudtam mit szóljak hiszen én már sok hasonlót átéltem,mert hallássérült vagyok,szintén a szüleim támogattak abban,hogy megtanuljak beszélni.Azt látom ti mindent megtesztek Ákosért és bízzok abban,hogy minden jól fog sikerülni,csak bízni és tenni kell érte.
Természetsen,sőt még járhat normális iskolában,csak ehhez szükség a tanárral való együttműködésre, hogy Ákos tudjon majd érvényesülni,bár tudom az elején nehéz lesz amíg elkezdi az iskolát.Éreztetni kell vele majd,hogy amiért látássérült attól még ő ugyanolyan fontos és értékes ember mint bárki más ,ami majd növelheti az optimizmusát. Ezt tapasztalatból mondom,mert nekem is nagyon nehéz volt felmászni a szamárlétrán az ovitól az egyetemig,de nagyon akartam tanulni s így sikerült is....
Ne adjatok fel semmit,együtt könnyebb lesz!!!
Örömmel olvastam azt is,hogy jár gyógypedagógushoz,mert épp meg akartam kérdezni,hogy adjak-e olyan cikket,hogy otthon is tudjatok Ákossal foglalkozni? Nem mertem beleavatkozni,mert attól féltem tolakodónak fogok tűnni vagy ez is plusz teher lenne Nektek. A mostani helyzetre gondolok.Ha kell nyugodtan szólj és segítek én is.

Minden jót.
Üdv.Hajni

Névtelen írta...

Üdv.!

Ismerős probléma. De van egy jó megoldás, ami működik. Szerintem ez Romániában is működne és össze lehet vele gyűjteni a szükséges pénzt, a továbbiakban pedig hasonló sorsú betegek gyógykezelését lehetne belőle finanszírozni.
Íme: http://www.kupakgyujtes.atw.hu/
Kupakra fel! :)

üdv. Aldi

Névtelen írta...

Killeen Borbala vagyok, Kaliforniaban elek. Jan. kozepen volt hasonlo mutetem ("csak" annyi a kulonbseg, hogy 66 eves vagyok), a szamla 25.000,- $ lett volna fizetni, de nekunk semmit nem kellett fizetni a biztositasunk miatt.

Remiszto a 12-szeres osszeg! Nem tudom, erdemes lenne-e megkerdeznem az en orvosomat mi errol a velemenye es esetleg szamitasba johetne-e o? Az igaz, hogy egy idovel hamarabb latnia kellene a Piciket es vizitdijat is kell fizetni, meg varni megfelelo donorra, ha egy erdelyi szemesz nem tudna megadni a pontos informaciot.

Ha esetleg szamitasba johetne ez a megoldas, kerem irjanak a kovetkezo e-mail cimre:
jofika@att.net

egy anyuka írta...

Kedves Ibolya!!
Hat eloszor is sok kitartast,mert sajnos tudom hogy milyen az amin most nektek is keresztul kell menni hiszen nekem is beteg kislanyom van aki lassan 1eves es nagyon egyett ertek veled hogy romaniai egeszsegugyben nagy a nem torodomseg.Az en kislanyomat szivvel mutottek 2009 november16-an a nemtorodomseg miatt mar nagyon rosz volt az alapota mert 6 honapos koraig meg kellet muteni mert ha ne barmelyik pilanatba megfuladhatott volna es sajnos majdnem meg is tortent a baj de hat ez van nalunk a penz beszel s kutya ugat meg akkor is ha gyermek eletekrol van szo de halla istenek sikerult megmenteni az emberek joindulatabol mert nekunk is penzt kellet gyujteni.az en kislanyomat is 1es gradott kapott de o meg 91 lejt sem kapja mert a gyermeknevelesin levo anyukaknak nem jar semi.
De ne busulj es ne mergelodj azon hogy mit tesz az allam es mit nem mert nem eri meg azon busulni amin mar valtoztatni ugy sem lehet.
tiszta szivembol kivanok sok sikert,kitartast es a kis akosnak pedig gyogyulast,

Megjegyzés küldése