Nehéz napok ...

... vagy inkább nehéz hetek állnak mögöttünk, és nem úgy néz ki, hogy vége lenne már. Ákos 3 hónapos korától folyamatosan várjuk, hogy előbújjon az első fogacska, mert azóta már nagyon folyik a nyála, duzzadt, fehér az ínye és mindent megrág. Annyit figyeltem már, hogy most már a "Mutasd meg, van-e fogad!" kérésre automatikusan nyitja a száját. Azt hittem, már nem lehet rosszabb, de megint tévedtem.
Az utóbbi két hétben néha szinte ömlött a szájából a nyál, és az én vidám kisbabám egy nyűgös gyerkőccé változott. Az eddig normálisnak számító 2-3 éjjeli ébredés felszaporodott négyre vagy néha még többre is. A nappali alvásokat hosszú nyűglődés, szemdörzsölés, sírás előzi meg , az ébredéseket pedig néha megtarkítja egy erőteljes visítás. A maradék időben továbbra is jókedvű és élénk.
Pénteken azonban végre megtörtént a nagy esemény. Kibújt az első fogacska: az egyik alsó metszőfog, ahogy a nagykönyvben megvan írva. Azóta minden nap nő egy kicsit, és most már több, mint 1 mm kikandikál a fogínyből. Nagyon büszke vagyok rá! :)
Sajnos a nyűgösség azóta sem múlt el, de valahol azt olvastam, hogy ez így marad addig, amíg nem jön ki az első 6 fog. Hát...mit mondjak? Felettébb vigasztaló.
Szintén új dolog az is, hogy Ákos néha már hisztivel próbálja érvényesíteni az akaratát. Már nem lehet csak úgy elvenni tőle valamit, mert hangos reklamációval adja tudtunkra nemtetszését. Ha megkapja, amit akart, egyik pillanatról a másikra abbamarad az ordítás, és olyan barátságos, mintha mi sem történt volna. Lehet, hogy a kisbabából lassan nagy baba lesz?
A múlt héten kipróbáltuk a babatornát. Mivel a látássérült gyerekek hajlamosak a megkésett mozgásfejlődésre, úgy gondoltam, a torna jót tenne neki, hátha nem maradna le a látó babáktól. Végül kiderült, hogy a babatorna nemcsak a babának, de az anyukának is torna, ennek ellenére nekem tetszett. Ákos nem volt annyira elragadtatva. Eddig is észrevettem, hogy a hangzavart nem bírja sokáig, és ez most is bebizonyosodott. A nagy zajoktól nem fél, de ha egy helyiségben sok ember beszél egyszerre, attól nagyon ki tud borulni. Ez most is így történt, bár talán az is közrejátszott, hogy kissé fáradt is volt. A végén már annyira sírt, hogy semmivel nem tudtam megnyugtatni. Mikor beletettem a kenguruba, a sírás nyöszörgéssé mérsékelődött, de csak akkor maradt abba teljesen, amikor elaludt, és én már néhány perce az utcán bandukoltam vele a szüleim lakása fele. Az út mindössze tíz perc lehetett. Mikor odaértem és levettem magamról, felébredt, édesen mosolygott rám, aztán meg játszani kezdett. Mintha azelőtt semmi baja nem lett volna és kialudta volna magát. Fura kis lény.

Végül pedig Ákosnak: kicsi Manó, tudom, hogy nem tudsz olvasni, de azt kívánom, hogy az Isten éltessen! Épp ma vagy 7 hónapos. Puszi

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mi a fogzás során egy CALGEL nevű krémmel kentük be néha a gyerek ínyét a duzzadt részeken. Segített - de lehet csak pszihésen...
Üdv

szakadel írta...

Kedves Ibolya,

Zalánkám is nyálazik hónapok óta, mindent a szájához visz, rág, de még fogacskáknak nyomuk sincs. Mi a dentinox géllel próbálkozunk.
Sokszor nyűgöl napközben, este, éjszaka, attól függ, milyen a kedve, a napja, gyakran a fogzásra fogom, de szerintem még nem attól van.
Apropo baba torna, elsőre nem minden babának tetszik, hozzá kell szokniuk a társasághoz, de aztán megszeretik. Remélem jöttök még!

Üdv!

Adél

E-Á.I. írta...

Szia Adél!

Mi a Calgelt használjuk, ahogy az előző hozzászóló is írta, de én is úgy gondolom, hogy inkább csak pszichésen hat. Az édes íz eltereli egy pillanatra a figyelmét, de sokszor ez sem válik be.
Igen, jövünk még tornára(remélhetőleg holnap). Nem adjuk fel ilyen gyorsan. :)

Névtelen írta...

Mind a Calgel, mind a Dentinox hatoanyaga helyi erzestelenito, de sajnos a nyal hamar lemossa (sajat bolcsessegfogaim kibujasakor tarsultam a gyerek nyugossegehez s kiprobaltam, segit-e: hat segit,de csak rovid ideig). Amit meg probalhatsz: folyadekot tartalmazo jatekot (speci fogzasra gyartottat) hutobe tenni (nem melyhutobe!!!) s azt add neki, hadd ragja. Vagy egyszeruen csak egynedves rongyot huts le, szivesen elragjak. Nagyon jot tesz a hideg.
Ejszakai ebredesek: nem tudom, h a mozgasfejlodesben hol alltok, de mikor beindul a mozgasfejloese a babaknak (kezdenek kuszni, maszni, netan tobbet vannak ulve), akkor lehet szamitani tobbszori ejszakai ebedesre. Ujraelik a nappali elmenyeket, illetve gyakorolnak almukban. Meg aztan ebben a korban mar kezdheti megelni mit jelent a szeparacio toled az edesanyjatol, ezert is ebredhet gyakrabban.
Mi egyuttalszunk a gyerekkel. Csodalatos erzes! Sokat dokumentalodtam a temaban, korantsem annyira veszelyes, mint a "fejlett civilizacioju" tarsadalmakban tartjak.
L.

Névtelen írta...

Kerdezzetek meg az egeszsegugyi biztositohaznal, h az E112-es nyomtatvanyra jogosultak vagytok-e (az orszagban meg nem oldhato egeszsegugyi problemak kulfoldi megoldasara van fenntartva, de lehet h csak az Europai Unio keretein belul). Egy kerdest mindenkepp meger.
Kuldok egy linket, penzgyujtesi akciorol volt szo egeszsegugyi problema megoldasara. Nem osszehasonlitasket kuldom, hanem hogy otletet meritsetek meg, hogy is lehet a problemat minel tagabb korhoz eljuttatni:
http://danielraduta.ro
Jo ejt. L.

E-Á.I. írta...

Egy időben Ákos is velünk aludt, akkor jobb volt úgy, de aztán annyira kezdett terpeszkedni, hogy egyszerűen nem fértünk tőle, és még rosszabbul aludtunk. A saját ágyában is rengeteget mocorog, soha nem ott kapom meg, ahová lefektettem.

E-Á.I. írta...

Az E112-es nyomtatvány csak az Únión belül érvényes, és csak olyan műtétekre, amik benne vannak az egészségügyi alapellátásban. A szervátültetések nem esnek bele, sajnos.

Névtelen írta...

Szia!

Talán azért nem szereti a kisfiad a zajt mert azt mondják, hogy azoknak akiknek egyik érzékszervük nem működik teljesen a többit fejlesztik és azok általában jobban is működnek mint egy "átlagos" embernél, jelen esetben a látássérülteknek a hallásuk szokott jobb lenni.

Egyszer beszélgettem egy kislánnyal, aki vak volt és mindösszesen 7 éves, és azt mondta nekem, hogy ő meghallja ha valaki hazudik. Nem akartam elhinni neki de valóban így volt. Az anyukája is megerősítette és nagyon sok nagyon érdekes történetet mesélt el ezzel kapcsolatban. Azért hallja meg mert olyankor egy átlag ember számára nem észrevehtő rezgés változás áll be amit mi hétköznapiak észre sem veszünk.

És néha azok az emberek tesznek csodákat, akiktől nem várnánk el, sőt! Egy nagyon aranyos lány az egyetemen azt mondta nekem, hogy lehetetlen nincs, csak akarni kell és elérjük az álmainkat. A csoporttársam....vak. És jogász lett. Csodák vannak és bár sokkal nehezebb dolga volt mint nekünk, mégis hihetetlen erő volt benne!

Ne haragudj, amiért megjegyzem neked, de én nem szeretem azt a szót, hogy fogyatékos. Mert lehet, hogy valamiben nem olyan mint az átlag másvalamiben pedig épp ezért átlag feletti. És akkor az átlagot nevezhetnénk fogyatékosnak. Ákos különleges, mert a te fiad, mert szereted és mert az életedet adnád érte.

Sok erőt nektek ahhoz, ami még jön és egészséget minden más területen. Remélem a látás is megoldódik majd.

Megjegyzés küldése