Jár a baba......vagy mégsem?

Az utóbbi időben én is úgy el voltam (vagyok) havazva, mint odakint a táj. Ennek jórészt én vagyok az oka, mivel szeptemberben, szinte az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy folytatom az egyetemet, amit néhány éve abbahagytam. Gyors beiratkozás, felvételi, izgulás a bejutásért, aztán azért, hogy milyen lesz majd újra beülni a padba.
Mivel az első éves vizsgáim már megvoltak, most egyből másodéven kezdtem. Nagyon furcsa volt. Egyrészt jó érzés volt újra "komoly" dolgokkal foglalkozni, másrészt meg folyton eszembe jutott, hogy vajon Ákos mit csinál, minden rendben van-e vele. Aztán lassan megszoktam: az egyetemet is, és azt is, hogy nem dől össze a világ, ha pár órára a nagyapjával hagyom Ákost.
De akkor jött a félév vége, dolgozatok meg egyéb jegyzetek leadási határideje, és éreztem, hogy lassan összecsapnak a  fejem fölött a hullámok. Karácsony előtt egy nappal még semmi karácsonyi hangulat nem érződött a házban. De azért csak eljött az angyal hozzánk is.
Ákos nem hatódott meg nagyon az ajándékaitól, sem a karácsonyfától, de azért időnként odamegy, megnézegeti, megbökdösi a díszeket, és közben mondja, hogy "ne".
Ügyes, értelmes kisfiú lett belőle. Meg vagyok győződve, hogy ha nem is mindent, de szinte mindent megért. Viszont még nem sokat mond. Ha észrevesz valamit, akkor "ne", ha befejez valamit, akkor "ké" (kész), ha valami kék színű, akkor ismét "ké", a fürdőkád "ká", a törpe "pe", ha megkérdezzük, hogy "ki a tutyi-mutyi?", akkor rávágja, hogy "te". És persze a "nem"-et mérhetetlen mennyiságben használja, még akkor is, amikor igenre gondol. Tulajdonképpen teljesen meg vagyunk elégedve a fejlődésével minden téren. Talán egyetlen dolog van, amit fájlalunk kicsit: még mindig nem jár. Pontosabban nem jár egyedül. Már néhány hónapja egész ügyesen totyog, de mindig csak úgy, ha fogjuk ez egyik kezét, vagy kapaszkodhat valamibe. Valószínűleg nem érzi biztonságban magát anélkül, és egyszerűen nem tudjuk, mit tegyünk annak érdekében, hogy merjen egyedül lábra állni és menni. Tudom, hogy 16 hónaposan még nincs elkésve, tudom, hogy neki több időr van szüksége mindenhez, mint egy egészséges szemű gyereknek, mégis ott van az a fránya türelmetlenség...
Az ember hajlamos úgy gondolkodni, hogy nem számít, hogy a gyerekemnek valamilyen hiányossága van, majd megmutatom mindenkinek, hogy úgyis a többi gyerekkel egyszerre fog haladni mindenben. Épp csak arról feledkezünk el, hogy nem minden rajtunk múlik. Vannak dolgok, amelyekben a gyerek dönt, és nem tehetünk egyebet, mint biztosítani számára a lehető legjobb körülményeket.
Azt hiszem, ilyen a járás is. Egyedül Ákos dönthet arról, hogy mikor lesz hajlandó megtenni az első önálló lépést. Addig csak annyit tehetünk, hogy hagyjuk szabadon mászkálni, és mikor a kezét nyújtja, segítünk neki.

2 megjegyzés:

szakadel írta...

Kedves Ibolya, büszke lehetsz magadra, miért újra beültél az iskola padba. Annak ellenére, hogy most nélkülöznie kell Ákosnak, hosszú távon az Ő előnyeire is szolgál majd a Te tudásod. És igen, néha rá kell bízni Őket a nagyikra, Ők is legalább annyira szeretik Őket, mint mi, szülők.
Kitartást kívánok a gyerekneveléshez és iskolához, egyaránt.
Adél

T REKA írta...

Kedves Ákos,légyszives add át ANYUKÁDNAK az üzenetet.
Tudod, van egy Dóra kislányunk,aki szinte 4 éves és még mindig forditva huzza a cipőjét,zokniját...A szineket még mindig nem akarja megtanulni,vagy legalábbis mindig összekeveri.Szerintem értésünkre adja,hogy még ráér ezekre a dolgokra.Viszont amikor Ő akar valamit,akkor az rögtön kell történjen.
Ha megkérem valamire a válasza az ,hogy Anya úgy kell mondani: "kedves Dórám megkérlek szépen".
Ha az Apukája kéri meg valamire a válasza:"ne Apa,mert előjön a fejfájásom"
Szóval oda kerülünk,hogy a gyerekek tanitják a szülőket gyereknevelésre.
GRATULÁLOK AZ ISKOLAKEZDÉSHEZ!!!

Megjegyzés küldése