Az élet egy látássérült gyerekkel

Amikor először hallottam, hogy a gyerekem valószínűleg vak, csak egyet tudtam kérdezni: "Fog valaha látni?" Semmi egyéb nem jutott eszembe. A férjemmel megfogtuk Ákost, kisétáltunk a rendelőből az autóig ... szótlanul.
Aztán jöttek a klasszikusok: Ez nem lehet igaz! Hátha tévednek az orvosok! Miért pont én? Mit csináltam rosszul? Vádaskodás és önvád. Mi lesz most?
Nagyon sok időt el lehet tölteni a válaszok keresésével. Pedig ez sehová sem vezet. Valahol azt olvastam, hogy a "Miért pont én? " kérdésre csak egy válasz van: "Miért ne pont én?"
Aznap este Ákos velünk aludt, középen. Mi pedig kétfelől zokogtunk.
Amikor kezdtem elfogadni a helyzetet, rámtörtek a félelmek. Féltem attól, hogy egész életében sötétben lesz, hogy mindig kiszolgáltatott lesz, hogy buta marad, mert nem fog tudni olvasni, és féltem attól, hogy nincs elég tudásom ahhoz, hogy fel tudjam nevelni. A férjemmel kétségbeesetten álltunk a hipermarket játékrészlege előtt, mert nem tudtuk milyen játékot vegyünk.
A tudatlanságunk kiküszöbölése érdekében kezdtük olvasni a látássérült és vak gyerekek neveléséről szóló szakirodalmat. Sok hasznos információt kaptunk ezekből, de sajnos ijesztőeket is: a vak babák passzívak, mozgásfejlődésük késik, sztereotíp viselkedésformáik lehetnek (nyomogatják a szemüket, előre-hátra lóbálják magukat) stb.
De ahogy telt az idő, egyre jobban látszott, hogy Ákos nemhogy passzív, de nagyon is mozgékony, és életrevaló baba. Rájöttem, hogy nincs amiért sajnálnom őt, mert a fogyatékossága ellenére  jól érzi magát, és szépen fejlődik.

8 megjegyzés:

T REKA írta...

CSODÁLLAK BENNETEKET!!!
IGAZ NEM ISMEREM SZEMÉLYESEN A KIS ÁKOST,DE FÉNYKÉPRŐL IGAZÁN VIDÁM,KIEGYENSÚLYOZOTT BABA!!!

Névtelen írta...

Szia!

Mintha csak a mi történetünket írtad volna le... Csak a mi babánk ma 1 hónapos, s tegnap előtt jártunk a budapesti szemészeti klinikán. Ugyanezek a diagnózisok, nálunk is a jobb szeme jobb talán. Annyit látunk, hogy fényre érzékel. A hallása sokkal érzékenyebb, mint egy átlag gyereknek. Nekünk 2 egészséges után ő a harmadik (tervezett) picink. Nagyon nagy reményt adott, amiket leírtál! Köszönöm!!!

Endes-Á. I. írta...

Kedves Névtelen,

nagyon szívesen beszélgetnék erről Veletek/Önökkel. A számom: 0742 329 821

Névtelen írta...

Kedves Ibolya!

Mi is szívesen beszélnénk Veletek! Látjuk, Ti már sokmindent ismertek és alkalmaztok a fejlesztési lehetőségek közül. No, és érdekelne minket, mit találtatok Bostonban? Ó, bárcsak mihamarabb elmehetnétek, s elmondhatnátok a tapasztalataitokat! Nincs véletlenül Skype vagy MNS elérhetőségetek? (Mindkettő ingyenesen letölthető program, s neten keresztül lehet ingyen beszélni, csak egy mikrofon és hangszóró kell hozzá. Bár lehet ismeritek is.) Mi a határ másik oldaláról vagyunk. E-mailem: galoooca@freemail.hu

További szép napot! Edit

Névtelen írta...

Reménykedem a sikeres gyógyulásában.

Miklós Henrich írta...

Én biztos vagyok benne hogy sikerülni fog! Jó hírekkel várunk vissza Bostonból :)

egy anyuka írta...

A legrosszabb az ehhez hasonló helyzetekben, hogy szülőként hihetetlenül tud fájni a tehetetlenség...

Névtelen írta...

Bostonba sikeres műtéttel segítenek Ákoson.

Megjegyzés küldése