Bostoni kivizsgálás

Lehet, hogy Bostonban nagyon jó orvosok vannak, de rájuk is pont olyan sokat kell várni, mint otthon. Kedden reggel 9-re voltunk programálva, de csak 11 körül találkoztunk az orvossal.
Elég bonyolult procedúrán kell végigmenni, míg végre megkaphatjuk azt, amiért odamentünk. Először jelentkezni kell a nemzetközi betegekkel foglalkozó irodánál, ahol ki kell tölteni egy halom papírt. Utána lehet felmenni az első emeletre, és bejelentkezni a megfelelő helyen. Mikor az is kész van, akkor le lehet ülni, és várni. Valamikor később jön egy technikus, aki behív egy helyiségbe, és végigkérdez mindenfélét, aminek köze van a betegséghez. Aztán ő is kitessékel, és újból lehet várni. Elvileg ezután már az orvossal találkozik a beteg, de tegnap nekünk nem így volt. Behívott egy másik orvos, és próbált szembenézni Ákossal.  Mivel Ákos elaludt a várakozásban, fel kellett költsem, és egyszerűen nem tudott magához térni, ezért a doktornő semmire nem ment vele. Ekkor kerültünk végre a tulajdonképpeni programálásunkra, dr. Kathryn Colbyhoz. A találkozás 5-10 percig tartott. Közölte, hogy az altatásos vizsgálat előtt Ákost meg kéne vizsgálja egy glaukóma (zöldhályog) specialista, de erre ma már nem kerülhet sor, mert nem vagyunk programálva hozzá. A magyarázat egyszerű volt: a külföldi betegek általában nem szoktak megjelenni a megbeszélt időpontokon, ezért nem szerveznek meg semmit előre. Azt hiszem, érthető, hogy igencsak csalódottan hagytuk el a kórházat.
Másnap (szerda) délelőtt 11-re kaptunk időpontot a glaukóma specialistához, dr. Chenhez. Először ugyanazon a procedúrán végig kellett menjünk, mint kedden. Aztán alig 3 órás várakozás után dr. Chen megvizsgálta Ákost, és megállapította, hogy jelenleg normális a szemnyomás, ami igencsak örvendetes dolog, mivel alig 6 hónapja a szemnyomás négyszer nagyobb volt a normálisnál.  Ez a vizsgálat sem tartott tovább 10 percnél.
Elvileg most az következne, hogy újra időpontot kapunk dr. Colbyhoz, aki altatásban vizsgálja meg Ákost, és véleményt mond a műtétet illetően. Csakhogy mire végeztünk dr. Chennél, addigra dr. Colby már nem volt a klinikán. Úgyhogy most várjuk, hogy visszahívjanak, és időpontot adjanak. Lehetőleg holnapra és nem a jövő hétre.
Az az igazság, hogy arra számítottam, hogy minden előre le lesz szervezve, és egy-kettőre túlesünk a vizsgálatokon. Úgy gondoltam, hogy ez a normális, ha valaki olyan messziről jön, mint mi. De kiderült, hogy itt meg pont fordítva gondolják. A külföldi beteggel csak akkor számolnak, ha már ténylegesen ott van.
Na de ezt is kibírjuk, csak végre tudjunk valami biztosat.

5 megjegyzés:

Anna, írta...

Nagyon örülök, hogy eddig eljutottatok. Már ez is hatalmas eredmény. Frusztráló a várakozás, de kívánok sok erőt, kitartást. NAGYON várom az eredményt én is!

Spectator írta...

Nagyon várom én is az eredményt. Itthon még segíthettünk mi is, de most már csak várakozunk.

Csiszer Lóránt

Dóra írta...

Remélem, minden jól megy, nagyon szorítok Ákosért!
Naponta többször megnézem a honlapot, hátha van friss híretek...

Lilla írta...

Amint erzitek, egy teljesen mas kulturaba csoppentetek (ami bizonyos dolgokban azert hasonit, de ....). Ne felejtsetek, hogy naluk teljesen normalis ha adott esetben az ember kulturalt modon az elegedetlensegenek is hangot ad egy nem megfelelo szolgaltatasert. Mert az egeszsegugy is az (szolgaltatas)valahol. Szoval ha nem annyira konkret a valasz a vegen, hogy mit kell tennetek, akkor igenis inszisztalhattok hogy akkor mit is javasolnak, mit is csinaljatok a tovabbiakban. Minden jot.

BB írta...

Lillának igaza van. Szerintem felkészülés vagy sem (a külföldi páciensekkel szemben), aki odakerül hozzájuk, az ugyanúgy ember, és vannak jogai. Nem utolsó sorban nem hiszem, hogy valaki megsértődhet azért, ha rákérdezel, hogy márpedig mondja el, hogy kb. milyen vizsgálatokra számíthattok az ottlét alatt, melyik napokon. Kulturáltan, de jogosan. Elvégre gondolom, hogy egy első kapcsolattartás, helyzetfelmérés alapján nem véletlenül hívtak titeket több ezer kilóméterről csupán egy hétre kivizsgálásra. Na és ha húzódik, és minden függ valaki mástól, azaz nem egy személy tartja a fonalat... Akkor legyenek szívesek újrafogalmazni, és közölni pár friss tényt! Irgum-burgum.....

Megjegyzés küldése