Gyerekgyógyásznál

Bekövetkezett, amitől tartottunk, el kell halasszuk a hazautazásunkat. Hétfőn indultunk volna haza, de a kórház szerdára időzítette az altatásos vizsgálatot.  Ráadásul a repülőtársaság nem hajlandó módosítani a jegyeinket, úgyhogy új jegyet kell vegyünk.
Pénteken Ákos átesett egy gyerekgyógyászati vizsgálaton, aminek az volt a célja, hogy kiderítsék, hogy altatható állapotban van-e. Megállapították, hogy fel kellene hízlalni egy kicsit, mert túl vékonyka, valamint azt is, hogy már stabilan kellene ülnie ebben a korban, de Ákos bizony még eldől néha. Megkérdezték, hogy ha leteszek, egy játékot a szoba másik felébe, akkor odamászik-e érte. Aztán rájöttek, hogy Ákos nem lát el a szoba másik feléig, tehát nem veheti észre, ha leteszek oda egy játékot. Megkérdezték, hogy úgy általában hogy telik a napunk, végzek vele ülés-tanító gyakorlatokat?
Hát mint mondjak, elég rossz anyának éreztem magam ezen a vizsgálaton, aki éhezteti a gyermekét, és nem foglalkozik vele eleget, hiszen 8 hónaposan még nem ül hosszú ideig stabilan, nem mászik a szoba másik végébe, hanem gurigázva közlekedik, és nem eszik egyedül. Én eddig igyekeztem annak örülni, amit már tud, és nem idegeskedni azon, hogy mi mindent nem tud.
Na de hogy pozitívumot is mondjak, beadták neki a 6 hónapos oltást, ami otthon nemhogy ingyen nem volt, de még a gyógyszertárban sem pénzért. Igaz, ebben a dologban is volt egy hátulütő: Ákos egyik combja eldagadt délutánra, és elég vacakul érezhette magát, mert torkaszakadtából sírt hosszú időn keresztül. Szerencsére egy kis borogatással lelohadt a duzzanat, és mára már a közérzete is javult.

3 megjegyzés:

Maryenne írta...

Sziasztok!
Két nagy fiam van. Keresztül mentem velük egy két dolgon. Nagyobbik gyerek korban eléggé rossz evő volt. 22 éves 183 cm magas 75-80 kiló.
Kisebbik Tibor autista semmit nem csinált időre pedig jártunk gyógytornára.De megtanult járni, szobatiszta lett, beszélni is tud pedig azt is felvetődött, hogy ne fog tudni. Hosszú ideig nem tudtam tömegbe vinni most már azt is bírja. A gyerekek fejlődése különböző nem egyforma. Egyet nem szabad szülőként ezen aggódni, mert ezt megérzi és leblokkol. Nagyon drukkolok. Sok erőt és egészséget kívánok!

szakadel írta...

Sziasztok!
Egy szakmai oldal szerint, ilyen egy 8 hónapos baba, (Amerikában, biztos hamarabb önállósulnak a gyerekek, hogy kevesebbet kelljen velük foglalkozni):
Mozgásfejlődés :Fejét egyensúlyi helyzetben tartja. Háton fekve lábát szájához emeli. Teljes biztonsággal mozog a hasán, karja, törzse, lába egyre mozgéko­nyabb, könnyedén változtat egyen­súlyi helyzetén. Újabb mozgásfor­mákat kezd begyakorolni: oldalán fekve felkönyököl, felül; hason fekve alkarjára és térdére vagy tenyerére és térdére támaszkodva felemelke­dik. Ebben a helyzetben hátra és előre ringatja testét. Alkalmazkodó mozdulatokkal segíti az őt álló helyzetbe húzó törekvéseket, lábait feszesen tartja. Amikor álló helyzetében karja alatt tartva támasztják, megtartja súlyát, rugózik, egy helyben topog, figyeli lábait. Lehet, hogy kapaszkodó moz­dulataival már önállóan is álló hely­zetbe tornázza magát. Egyik vagy mindkét kezében tárgyat tartva kúszik. Előrehalad. Háton fekve, csípőjének emelésével és lába tolómozgásával változtat helyet. Az is előfordulhat, hogy oldal­helyzetből felkönyökölve, kezével és lábával lendítve forog körbe. Ülő helyzetében kis támogatást igényel. Határozott testtartással, önál­lóan is képes üldögélni néhány percen át. Élvezi az ülést. Jó egyensúlyi helyzetben tartja testét, fejét. Ülő helyzetben szabadon használja kezét, mert felszabadult megtámasztó szerepe alól. Ugyanebben a helyzetben mindkét irányba képes elfordulni, és ügyesen előrehajolni. Lehet, hogy ebben az időszakban már önállóan felül. Hüvelykujja teljes összhangban működik többi ujjával. Az összhan­golt működés eredményeként tömb­szerű tárgyak, például építőkockák megragadására is képes. Hüvelyk-, mutató- és középső ujja segítségével (három ujjal) is tud fogni. Egyidejű­leg tart egy-egy tárgyat mindkét kezében. A két tárgyat egymáshoz ütögeti.

Sok sikert a továbbiakban is!

Lilla írta...

Irtam levelet a nemzetkozi ki kicsodan :) (internetes szocialis halon)
A sulygyarapodasi tablazatok linkjet ide is beteszem, hatha hasznos lesz meg valakinek, azzal a megjegyzessel, hogy nem vagyunk mi felnottek sem egyformak, a babak sem azok. De meg az europai es amerikai babak sem eyformak ;)
http://www.who.int/childgrowth/standards/technical_report/en/index.html
http://www.cdc.gov/growthcharts/clinical_charts.htm#Set1
Megfontolando meg:
http://www.askdrsears.com/html/2/t023600.asp
http://www.askdrsears.com/html/3/t031100.asp
Minden jot.

Megjegyzés küldése